21. Nincs szükségem (rád)

Mint a szemészeten a tábla. Egy bizonyos távolságból minden hármas, ötös, hatos és kilences nyolcasnak tűnik. Ugyanígy váltak nyolcasokká a napok Zoey mellett. Féltem a következő hónapoktól. Az újságok és az internet tele volt az esküvő cikkeivel, a pincébe meg azért csak nem zárhattam be, hogy ne lásson semmit. Döntenem kellett. És tudtam, hogy Ashton az egyetlen, aki meg tud győzni a döntésem helyességéről. A stúdióban ültünk és dalszövegeken törtük a fejünket, mikor szünettartást kezdeményeztünk. Luke és Mike kiszellőztették a fejüket, én pedig megkértem Ashtont, hogy maradjon bent, mert beszélni szeretnék vele.
-És miről lenne szó?- kérdezte mosolyogva, majd lehuppant a fotelbe.
-Úgy érzem kifutok az időből.- mondtam homlokomat az ablak üvegének nyomva.
-Mit fogsz tenni?
-Azt hittem, majd te megmondod.- fordultam felé.
-Nem, Calum. Neked kell döntést hoznod. Mindenről. És ez hatalmas teher, de mi mind biztosak vagyunk benne, hogy helyesen fogsz cselekedni.
-Szerinte csak az időmet fecsérlem.
-Mert nem fogja fel mennyit jelent ez neked.
-Nem veszem feleségül.- ráztam meg fejem, majd a plafonra emeltem tekintetem. Pár másodperc múlva újra ránéztem. Némán meredt rám vissza, majd hátradőlt és széttárta karjait.
-És mit fogsz mondani neki?
-Hogy az esküvő napját át kell helyezni. És addigra eltelik a három hónap.
-Nem fog örülni.
-Visszaveszem a gyűrűt. És...
-De ezzel csak otthon intézted a helyzetet. A sajtó továbbra is harsogni fog az eseményről. Illetve arról, hogy nem történt meg.
-Tudom.- bólintottam, majd újra megfordultam.- De nem vehetem feleségül. Hogy magyaráznám meg a következő Zoeynak, hogy el kell válnunk?
-Miért kéne elválnotok?
-Nem élhetem le az egész életemet úgy, hogy három havonta rettegve kelek fel a reakciója miatt. Ez nonszensz. Ki kell találnom valami mást.
-Vannak intézetek, ahol...
-Be se fejezd a mondatot.- mordultam rá.
-Sajnálom. Nem tudok segíteni.- felállt és elindult a másik szoba felé. Még pár percig ácsorogtam az ablakban, majd én is visszamentem. A több órás meddő próbálkozás után mind úgy döntöttünk, jobb, ha hazamegyünk és kipihenjük magunkat, és ha ihletünk adódik, felvéssük egy papírra és másnap megbeszéljük. Ezzel a lendülettel indultam haza. Zoey a kanapén fekve olvasott, mikor beléptem.
-Milyen napod volt?- kérdezte felnézve.
-Hosszú és eredménytelen. Neked?
-Lusta és eseménytelen. Ennél valamit?
-Igen, éhes vagyok.
-Anyukád hozott át valami húst. Ott van a hűtőben.
-Te nem eszel?- kérdeztem megállva felette.
-De.- mosolygott, majd felállt és követett a konyhába. Vacsora közben beszélgettünk, ami jót tett a lelkiismeretemnek. Amíg mosolygott nem fájt a tudat, hogy valami hihetetlenül kegyetlen dolgot készülök elkövetni vele. Ha nem lett volna elég a hazugság a gyűrűről, az esküvőről és a korábbi dolgokról.

Loran töltött egy pohár vizet, majd leült, de nem nyúlt a noteszért.
-Mikor mondta meg neki?
-A második hónap végén. Közöltem vele, hogy átvertek, akiknél a helyet foglaltuk és sajnos más helyet kell találnunk, ami időbe telik. Eszébe sem jutott, hogy már csak egy hónap van hátra. Lázasan kereste az új helyeket, de már nem talált semmit. Aztán volt egy vitánk...

Már csak egy hét volt a három hónapból, mikor Zoey megállt az asztal mellett és lecsapta mellém a telefont.
-Miért hazudtál?- kérdezte könnybe lábadt szemekkel.
-Miről beszélsz?- néztem rá értetlenül, de tudtam jól, mit tudott meg.
-Az egyetlen, aki hazudott, te vagy! Lemondtad a helyszínt. És még rá is fizettél! Miért?
-Zoey, hadd magyarázzam meg!
-Hallgatlak!- összefűzte karjait és szipogva lépett hátrébb. Felálltam és mély levegőt vettem.
-Nem vehetlek feleségül.
-Miért?- kérdezte, könnyei lassan gördültek végig az arcán.
-Mert pár nap múlva erre a vitára sem fogsz emlékezni, nem hogy arra, mikor volt vagy lesz az esküvőd.- próbáltam higgadt maradni, annak ellenére, hogy még ezer dolgot a fejéhez tudtam volna vágni ezzel kapcsolatban.
-Miért kérted meg a kezem?- arcát törölgetve ült le az asztalhoz.
-Mert szeretlek.
-És akkor miért nem akarsz elvenni?
-Mert most még tudod ki vagyok, és tudod, hogy ki vagy te nekem, de...
-Nem bízol bennem?
-Magamban. Hogy meg tudlak e győzni.
-Eddig mindig sikerült, nem? Vagy erről is hazudtál?
-Egy házasságot más elmagyarázni.
-Ez nem igaz! Neked csak eleged van a gondviselésemből. Beleuntál a felvigyázásba, az örökös újrakezdésbe!
-Zoey...
-Csak mondd ki, hogy "nincs szükségem..."

-Rád.- fejeztem be a mondatot.- Amint kimondtam Zoey visszaadta a gyűrűt és bezárkózott a szobába. Hajnalig zokogott, én pedig csak ültem az ajtó előtt és hallgattam a tettem következményét.
-Még egy kérdésem van.- szakított újra félbe.- Amit Ashtonnak mondott a válásról, mikortól érezte így?
-Az első perctől kezdve.
-Mármint amikor megtudta, hogy szakaszos az emlékezetvesztése.
-Persze.
-Érdekes.
-Miért? Maga nem rettegne?
-Én máshogy döntöttem volna.
-Mégpedig?
-Az intézet jó megoldás.
-Zoey nem volt klinikai eset. Nem volt se skizofrén, se depressziós, csak amnéziás.- ráztam meg a fejem rosszallóan. Loran oldalra billentette a fejét, mint aki nem értett egy szót a mondatból.
-Nem gondolja, hogy így nagyobb veszélyt jelentett magára?
-Nem jelentett.
-De jelenthetett volna.
-Az a múlt.- bukott ki belőlem, némi felháborodással.
-Maga pont a múlt miatt jár ide, Mr. Hood.- önelégült vigyor csúszott szét arcán. Loran megint jól megmondta a magáét. Büszkén húzta ki magát, mint aki azt várja, hogy a várótermében ülő betegek bejöjjenek és állva tapsoljanak minimum tíz percig. Ehelyett csak egy flegma pillantást kapott a vele szemben ülő betegtől. Kicsit összeroskadt önbizalma, de tovább tartva sznob szokását, órájára pillantott, majd megrázta csuklóját és kiejtette a végszót.
-Akkor holnap találkozunk!
-Ahogy mondja.- bólintottam, majd búcsú nélkül léptem ki a kellemesen hűs nyári esőbe.

20. Waters

A videó végignézése után Zoey némán ült a kanapén. A nyugtalan csendet azonban az ajtó kicsapódása és hangos kiabálás törte meg. A bandatársaim egymást lökdösve estek be az ajtón. Mike megállt, széttárta karjait és Zoeyra nézett. A levegő újra megfagyott.
-Tudod, kik vagyunk?- kérdezte egyik szemöldökét felvonva.
-Talán.- sóhajtotta Zoey.
-Most nézte végig.- mondtam.
-Calum, kérdezhetek valamit? Négyszemközt. Azaz... Nyolc.- számolt utána Luke, majd elindult a konyha felé, mi pedig követtük őt.
-Szóval?- hajtottam be az ajtót.
-Hogy fogadta a gyűrűt?
-Jól. Jövőhéten a nővéremmel és anyával elmennek ruhát nézni.
-Várj, te komolyan gondoltad, hogy feleségül veszed?!- fakadt ki Mikeból a kérdés némi felháborodással.
-Igen.- magabiztosságom kicsit megrémítette őket.
-Calum!- kiabált át a nappaliból. Egy másodperc alatt mellette voltam. Leültem a kanapéra és szembe fordultam vele.
-Valami baj van?- kérdeztem mosolyogva.
-Nem. Csak egyedül éreztem magam.- mondta fejét lehajtva. Haja az arcába borult. Ugyanazzal a mozdulattal seperte ki szeme elől a hajzuhatagot, amivel legelőször elbűvölt.
-Ma délután újra bemutatom neked a családomat.
-Biztos borzasztóan kellemetlen, hogy mindig újra kell kezdened. És nekik is. Hogy mindig be kell mutatkozniuk. Na és ezek a srácok? Biztosan haragszanak, amiért te újra és újra próbálod felépíteni a múltam, jelenem és jövőm.
-Ne butáskodj!- simítottam meg karját.
-A vőlegényem vagy.- pillantott a gyűrűjére.- De nem is ismerlek.
-Itt az alkalom!- szakította félbe Ashton.
-Menjünk ebédelni!- nyitotta ki az ajtót Luke.- Közben lesz időd eldönteni mindent.
-Mi mindent?- nézett rá értetlenül Zoey.
-Hogy egyáltalán kell e neked ez a kis vakarcs.- veregette meg vállam nevetve Mike, amire válaszom egy óvatos, de hatásos ütés volt a hasfalába. Zoey elmosolyodott, majd elindult az ajtó felé.
Alig két héttel később egy harmadlagos meghívás révén jutottunk el egy fogadásra, ahol a bandánk fellépett. Nem mint sztárvendég, csak mint egyszerű zenekar, akik a háttérzenét szolgáltatták. A fogadást rendező személy egy régi jó barátunk, Kyle volt, aki az este folyamán sorra mutatta be nekünk a gazdagabbnál gazdagabb és híresebbnél híresebb jól menő producereket és lemezkiadó-tulajdonosokat. Hiába szajkóztuk, hogy a saját kiadónk jól fut és ha most leállnánk is elélnénk életünk végéig. Az egyik bemutatott fél azonban különlegesebb volt annál, hogy csak lazán kezet rázzunk és újra elmormoljuk ugyanazokat a mondatokat.
-Mr. Waters, ezek az ifjú urak itt a jövő nemzedékének hírnökei!- lépett mellénk Kyle.
-Üdv, srácok!- nyújtotta kezét a férfi, közben mind bemutatkoztunk. Egész öltönye nagyobb volt rá minimum egy számmal, az ing ráncosan bukott ki nadrágjából, lábfeje pedig érdekesen hanyagul állt.
-Maga mivel foglalkozik, Mr. Waters?- kérdezte Mike unottan.
-Szólítsatok Edwardnak.- mosolygott.- Veterán vagyok.
-Úgy érti, katona?- kérdezte Zoey.
-Ahogy mondja, hölgyem. De már leszereltem.
-A menyasszonyom, Zoey Mitchel.- karoltam át derekát.
-Nagyon örvendek!- mosolygott rá is Edward.
-Szintén.- bólintott Zoey.
-Az egész fogadás, az adományok és ez az egész nagy ünnepség Mr. Waters tiszteletére lett rendezve.- mondta Kyle.
-Valójában nem csak nekem. Egy olyan szervezetnek gyűjtünk, akik katonákat látnak el gyógyszerekkel, élelemmel és felszerelésekkel a frontokon, valamint klinikáknak, akik művégtagok gyártásával foglalkoznak.- magyarázta Edward, majd felhúzta lábán a nadrágot. Alóla műanyagból és fémből összeépített szerkezet látszódott, ami a vádliját és a lábfejét helyettesítette. Ezért állt olyan furcsa pózban a lába.
-Csoda, hogy járni tud...- súgta fülembe Zoey, de nem elég halkan.
-Csak pár hete.- nevetett Edward.- De csodálatos érzés újra egyedül közlekedni.
-Legalább már tudjuk miért jöttünk ide.- vonta meg vállát Mike, majd ledöntötte az utolsó korty alkoholt a pohárból.
-Mivel foglalkoztok pontosan?- nézett végig rajtunk.
-Mi egy zenekar vagyunk. Én gitározok, ahogy Mike is. Asthon dobol, Calum pedig basszuson játszik.- mutatott rajtunk végig Luke.
-És te, Zoey?
-Én csak lelkes rajongótábor vagyok.- mosolygott, majd leengedett egy tincset kontyából és azzal takarta el arcát.
-A legjobb rajongó, aki valaha létezett.- emelte poharát Mike, majd beleivott.
-Hogy kerül hozzád mindig teli pohár?- kérdezte Luke.
-Látod azt a csajt? Járkál egy tálcával, ami tele van mindenféle finomsággal. De engem csak a pia érdekel róla. Szóval ha erre jön...
-Szerintem ebből elég is.- vette el tőle a poharat Ashton.
-Ha megbocsájt, Mr. Waters, a srácoknak ideje színpadra állniuk. Fiúk, utánam!- intett Kyle, mi pedig követtük.
Míg játszottunk szememmel a nem túl népes közönségünket figyeltem. De újra és újra megakadt a szemem Zoeyn. Végig Edwarddal beszélgetett, hol nevetett valamin, hol egyszerűen bólogatott, de azt is mosolyogva.
Este már az ágyon ült, mikor én lezuhanyozva betámolyogtam a szobába.
-Sokat beszélgettél Edwarddal.- álltam meg vele szemben, miközben a hajamat szárítottam a törülközővel.
-Megdicsérte a gyűrűmet. És megköszönte a pénzt, amit a banda ajánlott fel.
-Értem.
-Elhívhatnánk az esküvőre.
-Minek?- bukott ki belőlem a kérdés, némi ellenszenvvel.
-Nekem nincsenek barátaim.
-De ő sem az...
-Calum, úgy érzem féltékeny vagy...- nézett fel laptopja képernyőjéből.
-Jól érzed.- fújtam ki a levegőt.
-De nincs semmi okod.- mosolygott.
-Tudom. Hülyeség.
-Pontosan! Hiszen... Érted több millió lány rajong. Ölelgetnek, puszilgatnak. És még alig ismerlek, ami ijesztő. Mégis itt ez a gyűrű.- emelte fel kezét.-Összeköt.
-De az a több millió lány semmi sincs ahhoz képest, ami te vagy nekem.
-Ugyanerről beszélek.- nevetett, majd felállt a laptoptól és felém sétált.- Te mindent megteszel azért, hogy ne veszíts el. Vársz, felkészülsz, tűrsz, vigyázol rám. Mike azt mondta, melletted nincs okom félni.
-Ígérem, minden rendben lesz!- mondtam. Felemeltem a kezét és megpusziltam a gyűrűt, aztán magamhoz öleltem.
-Nem kértem, hogy tégy ígéretet.- rázta meg fejét, aztán kifordult ölelésemből és a fürdőszobába ment fogat mosni. Ledobtam magam az ágyra és magam elé húztam a laptopot, amin az internet volt megnyitva. Több oldal, mindegyik ugyanazzal a tartalommal: esküvői ruhák. Elmosolyodva tettem vissza a gépet a helyére.

Loran megköszörülte a torkát. Újabban ezt tette, ha elakadtam a történetben. Ezzel jelezte, hogy ne is folytassam, mert közbe akar szólni.
-Tudja, Mr. Hood, meglepő, hogy nem volt bűntudata.
-De volt. Egy kevés.
-És hogy gyűrte le?
-Zoey boldog volt. Az ő boldogsága engem tett boldoggá. Bármit megtettem a mosolyáért. Bármennyit hazudtam volna még.
-És utólag sem bánja?
-Ezeket a kérdéseket fölöslegesen teszi fel.- álltam fel a kanapéról.
-Azért válaszoljon!- mosolygott magabiztosan.
-Nem bánom. Sohasem bántam. Azt viszont igen, hogy többet is tehettem volna.