1. A "Flegma" és a "Kitartó"

Fogalmam sincs mi fogott meg benne. Tudtam jól, hogy pár nap és elhagyjuk szülőhazánkat. Mégsem tudtam megállni, hogy ne menjek oda hozzá megkérdezni, miért toporog magassarkúit a kezében tartva azelőtt a ház előtt, este fél tízkor. Mikor meglátta, hogy felé tartok csípőre tette a kezét és peckesen kihúzta magát.
-Már odaadtam minden aprómat egy hajléktalannak és a taxisofőrnek.- kiabálta már messziről. Egy másodpercre megtorpantam, majd újra megindultam felé és lazán zsebre vágtam kezeim.
-A szomszédnál van pótkulcs. Hacsak nem akarsz betörni.- jobb kezemet kihúztam zsebemből és hüvelykujjammal a szomszédos ház felé intettem.
-Ha tudni szeretnéd, én itt lakom.
-És akkor miért nem mész be?- kérdeztem közelebb sétálva.
-Nincs meg a kulcsom.- úgy mondta, mintha elszégyellte volna magát. Lehajtotta fejét és csak óvatosan fordult az ajtó felé. Leült a lépcsőre, majd hosszú sötét hajába túrt. Magassarkúi egymásra borultak a lépcső mellett. Saját házunk felé néztem, majd leültem mellé és megigazítottam a sapkámat. Rám nézett, fekete szemei csillogtak az utcai lámpa fényétől, fekete körömlakkján megtört a fény, egy helyen egy sárga N betű látszódott rajta.
-Talán N betűvel kezdődik a neved?- kérdeztem a körmét megpöckölve.
-Nem. A sárga N a Nirvana-nak tiszteleg.- lehajtotta, majd térdére könyökölt és úgy támasztotta meg fejét.
-Az jó! Melyik a kedvenc számod?
-Mindenki azt várja, hogy a legismertebb számukat nyögjék be az emberek, ha erről kérdezik őket. De nekem a Polly a kedvencem.- mondta, majd pár másodpercre elhallgatott.- Nem szoktam csak úgy idegenekkel beszélgetni.
-Akkor bemutatkozom.- mondtam, majd teljes felsőtestemmel felé fordultam.- Calum Hood. Itt lakom két házzal lejjebb, a szemközti oldalban.
-Calum Hood, a 5Seconds of Summer basszusgitárosa?- kérdezte rezzenéstelen arccal. Tökéletesen tudta leplezni érzelmeit.
-Ismersz más Calum Hood nevű srácot?
-Eddig egyet se ismertem. Zoey vagyok.- igazította meg haját.- Nem ismertelek fel a félhomályban.
-És a sapka is megzavarhatott.
-Talán.
-Mióta laksz itt? Nem láttalak még soha errefelé.
-De, láttál. Én vagyok reggelente a szürke melegítő, aki elfut a házatok előtt, miközben te kivánszorogsz az újságért.
-Most már emlékszem!- emeltem tekintetem újra saját házunkra. Ekkor jutott csak eszembe, hogy a haja vörös, alakja egész formás, és a szürke melegítőjén kívül akkor láttam először bármilyen másik ruhában. És ez a ruha épp hogy leért combja közepéig, fekete volt, és kihangsúlyozta homokóraalakját.
-Jól álcázod magad.- bókoltam.
-Köszönöm.
-És most kire is várunk?- kérdeztem az ajtónak dőlve.
-Grönland bácsira.- válaszolta elmosolyodva.
-Ki az a Grönland bácsi?
-A bácsikám. Nála lakom. Ez az ő háza.- fejét az ajtó felé billentette, majd rám nézett.
-És hol van most a bácsikád?
-Fogalmam sincs.- rázta meg fejét. Felemeltem karom és megkocogtattam az ajtót. Értetlenül nézett rám.
-Ezt a verziót még nem próbáltad?- kérdeztem tőle, majd felálltam és a kezemet nyújtottam neki, hogy segítsek a felállásban. Ő azonban nem fogadta el segítségem, inkább feltápászkodott magától, majd megigazította ruhája alját. Az előszobában lámpa gyúlt, majd kinyílt az ajtó. Egy nagy szakállú, középmagas, pocakos férfi nyitott ajtót. Zoeyra nézett, majd rám, aztán az órájára, ami vaskos csuklóján feszült.
-Elkéstél.- morogta, majd megfordult.
-Mint mindig.- mondta Zoey. Elindult befelé, de mielőtt bezárta volna az ajtót még a szemeimbe nézett és halványan, de láttam, hogy elmosolyodott. Akkor mosolygott rám másodszor. De már akkor tudtam, hogy szerelmes vagyok a mosolyába.
Másnap reggel már korántsem voltam olyan kómás, mint általában. Kiléptem az ajtón és az újságért mentem. Hiába néztem szét az utcán, a szürke melegítő sehol sem volt. Házuk derékig érő kapuja be volt hajtva, a függöny az utcára nyíló ablakon még össze volt húzva és az egész utcán síri csönd honolt. Addig a pillanatig fel sem tűnt, hogy mosolygok. Ott abban a másodpercben azonban sarkon fordultam, megszorítottam az újságot és bementem a házba. Ledobtam a papírköteget az asztalra, majd a szobámba igyekeztem. Első dolgom volt megnyitni a Twittert a laptopon, a követőimre kattintottam és türelmesen végiggörgettem.
-Nincs Zoey...- morogtam orrom alatt, majd felálltam és az ablakomhoz léptem. A kertben a nővérem terítette az asztalt, kimentem hozzá és a falnak dőlve néztem, ahogy a tányérokat pakolássza.
-Vendégeket várunk?- kérdeztem megtörve a csendet.
-Igen. De csak én. A barátnőim jönnek át.- válaszolt mosolyogva. Pár percet még álltam felette, majd odaléptem mellé és az egyik tányért kezdtem forgatni.
-Nem ismered azt a lányt, aki ott lakik abban a kisebb, fehér házban?
-Lakik ott egy lány?- nézett rám meglepődve.- Azt hittem ott csak egy vén hapsi lakik.
-Most költözhetett ide... Még én sem nagyon láttam.
-Akkor honnan tudod, hogy ott lakik?
-Tegnap beszéltem vele.
-Akkor te ismered. Miért kell, hogy én is ismerjem?- csípőre tette a kezét, majd a tányérra nézett, amit épp forgattam.
-Nem tudom a nevét.
-Beszélgettél egy lánnyal, aki csak egy ideje lakik itt és a nevét sem tudod?- kérdezte, miközben elindult felém és visszaigazította a tányért a helyére.
-A vezetéknevét. Csak azt nem tudom.
-Anya biztos ismeri a férfit. Kérdezd meg tőle!- mutatott a konyha felé. Anya a tűzhely mellett állt és kavargatott valamit egy hatalmas lábasban.
-Nem tudod ki az a férfi, aki abban a házban lakik?- kérdeztem. A konyha ablakából pont rá lehetett látni a házra. A függöny ekkor már el volt húzva. Anya kinézett az ablakon, majd megrázta a fejét.
-Magának való férfi. A szomszédjánál is csak azért van pótkulcs, hogyha nem lenne mozgás a ház körül pár napig, menjen át megnézni, hogy él e még egyáltalán.
-És hogy hívják?
-Talán Victor.
-Victor.- ismételtem meg csendesebben.- És a vezetékneve?
-Fogalmam sincs. Miért érdekel ennyire?
-Sohasem láttam még...
-Szakálla van, kicsit pocakos, és szerintem nincs senki, aki mosson, vagy főzzön rá. Szoktam látni, mikor ételt rendel és kimegy érte a kapuig. De egy hete már, hogy nem láttam ételfutáros kocsit. Azért remélem nincs vele baj...- hangja együtt érző és sajnálattal teli lett.
-Nem hiszem.- mondtam, majd leültem a nappaliban a kanapéra.
Mali-Koa és a barátnői hangosan nevetgélve beszélgettek kint az udvaron, miközben én a garázsban ücsörögtem egy ládán és apának adogattam a szerszámokat, amiket kért. Már egészen kezdtem elfelejteni Zoeyt és az ő titokzatos Grönland bácsikáját, mikor az utcára pillantva megláttam az ételfutár szolgálat autóját megállni a házuk előtt. Kettőt dudált, majd leállította a motort és a csomagtartóhoz ment. Kinyílt az ajtó és várakozásaimmal ellentétben nem a szakállas férfi, hanem Zoey lépett ki rajta. Oldalra dobta kócos vörös haját és a kapuig sétált. A pólón, amit viselt látszott, hogy elnyűtt darab volt, alját levágta, ujjai is hiányoztak. Rövidnadrágjának jobb szára fel volt hasítva és egy fekete lánc lógott le a térde fölé. A futársrác átnyújtotta a dobozt, Zoey ránézett, kifizette, majd visszaadta a számlát. A srác látszólag értetlenül nézett rá, de Zoey rezzenéstelen arccal fordult meg és indult vissza a ház felé. Félúton a kapu és az ajtó között még megfordult és rám nézett. Kihúztam magam és jobb kezem a magasba emeltem, ezzel intve neki. Pár másodpercig nézett csak, majd újra elindult befelé. Kezem még mindig a magasban volt, lassan engedtem le. Nem tudtam mire vélni viselkedését. Ismeretlen érzés tört rám. Még nem is ismertem, már úgy éreztem kicsúszik a kezeim közül.
Az utolsó hétvégénket töltöttük otthon, mégis úgy döntöttük a srácokkal, hogy összefutunk a városban. Végül a mi utcánkba kanyarodva futottunk versenyt a házunkig. Mike nyert, Luke pedig vesztett.
-Ilyen szűk nadrágban nem lehet rendesen futni!- védekezett még zihálva.
-Nekem mégis sikerült.- nevetett Mike megtámaszkodva a kerítésen. Ashton rám nézett és észrevette, hogy egyáltalán nem rájuk, hanem a szemben álló házra koncentrálok. Előrször ő is arra fordult, majd meglengette előttem tenyerét.
-Föld hívja Calumot!- rángatta meg vállamat Luke.
-Mi van?- kérdeztem nevetést imitálva.
-Van ott valami, ami izgatja a fantáziád.- mutatott Ashton a ház irányába. Egyszerre 3 fej közeledett arcomhoz és mindannyian szemöldökeiket húzogatták.
-Csaj van a dologban.- jelentette ki Mike, majd nekidőlt a kerítésnek és összefűzte karjait.
-Ugyan srácok! Ezt már ezerszer megbeszéltük.- ráztam meg fejem.
-Azt beszéltük, hogy nincs értelme. Nem azt, hogy nem lehet.- mondta Luke.
-Semmi közöm hozzá. A nevét se tudom.- vakartam meg tarkómat.
-Basszus, mi ütött beléd, haver? Miből tart rákérdezni? Ha bejön a csaj inkább menj oda, mintsem az egész turné alatt azt hallgassuk, hogy "Oh, mi lett volna, ha...?"- Ashton hangja komolyabb volt, mint a többieké.
-Fölösleges.- ráztam meg fejem, felnyitottam a garázskaput és kivittem a kosárlabdát a kocsifelhajtóra, majd a kapu feletti palánkra kezdtünk dobálni. Fél órája volt már, hogy játszottunk, mikor átadtam a labdát Mikenak és félreálltam pihenni. Luke és Ashton velem szemben álltak, de már nem Mike hárompontosára figyeltek, hanem jóval mögé. Luke jobb kezét kihúzta összefont karjai közül és mutatóujjával az utcára mutatott.
-Róla lenne szó?- kérdezte elvigyorodva. Szemeimet forgatva fordultam meg, hogy azonnal visszafordulhassak tiltakozni. De nem volt rá se okom, se alkalmam. Zoey és két másik lány, egy szőke és egy fekete hajú, tartottak felénk a járdán. Előttünk elhaladva lassítottak, majd az egyik lány meg is állt.
-Zoey, te hazudtál nekünk!- rúgott barátnője felé.- Azt mondtad semmi érdekes nem történik a környéken! Pedig itt kosarazik a 5 Seconds of Summer. Közölném veled, hogy ez igenis érdekes!
-Fogd be!- legyintett, majd tovább indult.
-Hé, Zoey!- lépett közelebb Luke, majd rám nézett. Amolyan "Mi a szart művelsz, öreg??!" tekintettel néztem rá, de semmi esélyem nem volt elkerülni a szituáció folytatását.
-Igen?- fordult meg fejét hátravetve. Lukeba gyakorlatilag belefagyott a szó. Terve ennyiből állt: megszólította, és kész.
-Tudtok kosarazni?- kérdezte Ashton.
-Nem. De így csak viccesebb lehet!- nevetett a szőke, majd elvette Ashtontól a labdát és rádobta.
-Csak a palánkot se találtad el.- nevetett a fekete hajú lány, majd a labdáért nyúlt.
-Bemutatnád a barátnőidet, Zoey?- lépett közelebb Mike,ezzel megszakítva a kettőnk közti szemkontaktust.
-Majd ők bemutatkoznak, ha akarnak. Amúgy sem maradnak sokáig.
-Azért mégis... Valahogy szólítanunk kell őket.- erősködött Luke.
-Black and Yellow.- mondta Zoey.
-Mint a Wiz Khalifa szám?- nevetett Ashton.
-Aha. Ikrek vagyunk.- mondta a fekete hajú.
-És ő fekete hajú, én meg szőke.- tette hozzá testvére.
-Ők pedig nem hülyék, ellentétben veletek.- fejezte be a gondolatmenetet Zoey.
-Jó becenevek.- nevetett Mike, majd kosárra dobott.
-Hé, jó a pólód! Zoey biztos elhordaná, ha odaadnád neki!- bökte meg Black Luke Nirvana-s pólóját.
-Szereted?- kérdezte Luke.
-Nem ekörül forog a világ. De igen.
-Szerinte Kurt Cobain helyes férfi volt.- említette meg Yellow.
-Nyert-e valaha Kurt Cobain szépségversenyt?- tette fel a kérdést Mike.
-Nem hiszem. Ellentétben Zoeyval.- bökte oldalba a két lány egyszerre.
-Ez nem igaz.- rázta meg fejét, majd ellökte őket magától.- Gyerekesek vagytok.
-Mióta ismeritek egymást?- kérdeztem igazából az ikreket, de akaratlanul is Zoeyra néztem.
-Azt hitted nincsenek barátaim, igaz?- nevetett fel halkan, majd átsétált az én oldalamra.
-Nem mondtam ilyet.
-Régóta. Elég régóta ahhoz, hogy tudjam bízhatok bennük.- elmosolyodott, de ez a mosoly egyáltalán nem olyan volt, mint a múltkori. Az idő telt, mi pedig egyre jobban kezdtük megismerni a lányokat, és élveztük a társaságukat. Még mindig a garázsbehajtón ücsörögtünk, pedig már sötétedett. Elterültünk a meleg betonon és a naplementétől gyönyörű színekben játszó eget kémleltük.
-Hát, így nem vettük meg a nyakláncot.- sóhajtott fel Yellow.
-Milyen nyakláncot?- kérdeztem. Szinte egyszerre vonták meg vállukat.
-Annyira nem is lényeges.- mondta Black.
-De most komolyan, sosem tudjuk meg mi az igazi nevetek?- kérdezte Mike oldalra fordulva. Mielőtt bárki válaszolhatott volna hirtelen érdekes szag csapott meg minket. A szag tulajdonosa megköszörülte torkát, mire a három lány felült, és mi is követtük őket. Érezhetően megfagyott a levegő a feszültségtől. Grönland bácsi egy szót sem szólt, csak némán végignézett a társaságon oda és vissza, majd megakadt a szeme Zoeyn.
-Menjünk, lányok!- állt fel Zoey a földről. A két lány és ő köszönés nélkül távoztak. Grönland bácsi mögöttük baktatott és még útközben rágyújtott egy szálra.
-Ez ki volt?- kérdezte Luke.
-A bácsikája.- válaszoltam még mindig utánuk nézve. Zoey, ezúttal két barátnője társaságában, újra eltűnt a bejárati ajtó mögött. Akkor már abban sem voltam biztos, hogy a turné után találkozunk még.

-Szóval alig pár napja találkozott vele, már komoly érzelmeket táplált iránta?- kérdezte a doki megtörve a csendet. Felemeltem a fejem és némán bólogattam.
-Érzett valaha így, Mr. Cornel?- kérdeztem vissza. Szürke öltönye tökéletesen vasalt volt, áradt róla a méregdrága kölni illata és a fizetett óra vége felé percenként nézett Rolex márkájú órájára, amit valószínűleg az enyémhez hasonló drága óradíjból vásárolt. Loran P. Cornel. 47 éves. Pszichológus. Ez is a srácok ötlete volt.
-Azt hiszem, még soha.
-Akkor nincs mit magyaráznom magának. Nem értheti meg.- mondtam hidegen.
-Mi volt az első benyomása?
-Ő volt az a flegma lány, akit elsőre felejthetőnek tartottam. Majd rájöttem, hogy én vagyok az a kitartó srác, aki akkor is mellette marad, ha ő végkép elutasít mindenkit.
-Kicsit talán előreszaladt, a történetében. És le is járt az időnk, Mr. Hood. Van esetleg kérdése?- nézett le jegyzeteire, majd rám pillantott.
-Mit írt fel oda?- kérdeztem előredőlve.
-Hogy honnan kell folytatnia legközelebb, valamint a neveket, és az időpontját is.
-Szóval mikor kell jönnöm?
-Holnap, ugyanígy. Megfelel?
-Meg.- bólintottam, majd felálltam és elindultam az ajtó felé.- Még egy kérdésem volna.- fordultam vissza.
-Mégpedig?
-Érdekli magát egyáltalán ez az egész? Vagy csak a pénzem miatt hallgat meg, és azért, mert a barátaim magára erőltettek még valamit?
-A barátai semmit sem erőltettek rám, a pénze pedig nem számít. Nézze, Mr. Hood...- állt fel foteljéből.- Lehet, hogy a kinézetem alapján pénzéhes agykurkásznak tűnök, aki a füzetébe rajzolgat, míg páciensei kiöntik a lelküket. A barátai nem véletlenül engem kerestek fel. Nem hencegni akarok, de én tényleg odafigyelek magára. Ahogy Ön meg tudta jegyezni a ruha minden egyes darabját, ugyanúgy én is fel tudom idézni, a füzetem nélkül is akár.- emelte meg a bőrkötéses vaskos jegyzettömböt. A kilincset szorongatva bólintottam, ezt mondandója elfogadásának és köszönésnek is szántam egyaránt, majd távoztam a rendelőből.