5. Koncertek és egy kis LiveStream

Amikor az ajtóhoz léptem még nem kopogtattam. Bentről nevetés hallatszott, majd Loran hangos puffanással ledobta jegyzeteit.
-Loran, maga olyan jó ember...- nevetett egy hang őszintén.
-Mindent megteszek, hogy az legyek.- válaszolt Loran, majd kinyílt egy ajtó, és be is csapódott. Ekkor kopogtattam.
-Jöjjön be!- kiáltott ki Loran. Beléptem a szobába, és leültem a kanapéra. Szétnéztem, csak ekkor tűnt fel a két könyvespolc közötti alig látható ajtó. Lorannak valószínűleg feltűnt, hogy mire figyelek, de nem foglalkozott vele. Kinyitotta jegyzeteit, egész a végére lapozott és bekapcsolta tollát.
-Ma nem akartam eljönni.- vallottam be őszintén.
-Talán az időjárás miatt?- kérdezte, majd megfordult, de látta, hogy ez a feltételezés hiábavaló volt. A jól megszokott ausztrál hőségnek semmi sem szabhatott határt.
-Miután Grönland bácsi meghalt minden megváltozott.
-És erről nem szívesen beszél?
-Nem.- ráztam meg a fejem.
-Mondanám, hogy hagyjuk ki a mai kezelést... De csak halogatnánk, aminek úgyis meg kell történnie. Szóval mit szólna hozzá, ha gyorsan túl lennénk rajta?- kérdezte mosolygó hangon, majd lenézett jegyzeteire. Csak bólintottam, mély levegőt vettem és belekezdtem a mesélésbe.

Zoey és én ahelyett, hogy közelebb kerültünk volna egymáshoz, sokkal inkább eltávolodtunk. Míg őt egyre inkább szidták a rajongók, én egyre tehetetlenebbé váltam. Egyedül lézengett az üres házban, és amikor ideje jutott rá a felújításon dolgozott. Hol egyedül, hogy pedig mi is besegítettünk. A hónapok során elkészültünk a nappalival és a konyhával. A folyosót megcsinálta egyedül, a fürdőszobával pedig nem volt gond. Grönland bácsi szobáját a legvégére hagyta. És azt is egyedül csinálta meg.
Egyik délután, mikor nála voltam a kanapén ücsörögve próbáltuk elütni időnket, miközben még mindig az utálkozó kommenteket olvasgattuk.Zoey felállt mellőlem és kiment a konyhába. Pár perc múlva egy pohár vízzel tért vissza. Kortyolt párat, majd lerakta az asztalra.
-És most mi lesz?- kérdezte fejét a vállamra hajtva. Sokadszorra tette fel a kérdést, de én minden egyes alkalommal türelmesen válaszoltam.
-Mi lenne?- kérdeztem, és átkaroltam vállát.- Veled járok. Nem velük.
-De számít a véleményük. Nem?
-A te véleményed fontosabb. És azok, akik nekünk akarnak jót el fogják fogadni a helyzetet. Csak azért olvasod mindenhol az utálkozó kommenteket, mert arra koncentrálsz.
-Nem érdekel mit mondanak.
-Akkor nincs semmi gond.- mosolyogtam, majd oldalra fordultam a kanapén és hátradőlve magammal húztam Zoeyt. A mellkasomra hajtotta a fejét és kényelmesen elhelyezkedve néztük tovább a tv-t. Egyik kezemet a tarkójára tettem, másikat a hátára és így öleltem szorosan magamhoz.
-Ilyenkor mindig olyan biztonságban érzem magam.
-Tudom. Azért csinálom.- mosolyodtam el. Felemelte fejét, rám mosolygott, majd közelebb kúszott. Ajkaink röviden találkoztak, majd még egyszer, és még egyszer. A negyedik alkalommal a szájra pusziból csók lett, és kezdtünk egyre szenvedélyesebbek lenni. Egyik kezével beletúrt hajamba, másikkal a vállamat támasztotta, míg én a derekát fogtam át karjaimmal. Még el sem kezdődött a pillanat, már valaki véget akart neki vetni. A telefonom hangos csörgése megtörte azt a csendet, amit magunknak teremtettünk. Óvatosan oldalra fordultam, de Zoey az arcomra tette tenyerét.
-Hidd el, nem olyan fontos!- mosolyogta, majd újra megcsókolt és csípőjét az enyémhez szorította. A telefon elhallgatott, én pedig teljesen megfeledkeztem róla, hogy egyáltalán csörgött.
Mire egy újabb turné véget ért már semmi sem volt a régi. Ő is megváltozott. És én is. És így a kapcsolatuk is.
-Kell egy póló.- jelentette ki, majd ledobta magát mellém az ágyra.
-Rengeteg pólód van.- válaszoltam flegmán a gépet nyomkodva.
-De ez most más. Egy olyan póló, amire az van írva: Ne nézz rám, csúnya vagyok...
-Inkább egy olyan: Ne állj velem szóba, hülye vagyok...
-Calum!- a vállamba öklözött, majd közelebb bújt hozzám és átkarolta a nyakam.- Megcsináltatod nekem?
-Én csináltassam meg?
-Kérlek...- suttogta fülembe, majd puszit nyomott a nyakamra.
-Megcsináltatom valamikor a héten...- adtam be a derekam. És ígéretemet betartva elmentem egy ajándékboltba megcsináltatni a pólót.
-Hoztál pólót is és képet is?- kérdezte a pult mögött álló srác.
-Igen.- bólintottam, majd átadtam a pólót és a pendrive-ot, amin a kép volt. A srác megnyitotta a mappát, majd rám nézett, de én nem néztem vissza rá. Kínosan forgattam fejem, nézelődtem a boltban, de már nem volt hová fordulnom.
-Komolyan ezt?- kérdezte egyik szemöldökét felvonva.
-Igen. De nem nekem lesz! A barátnőmnek.- hadartam, mire még kíváncsibb lett. Kiegyenesedett és összefonta karjait.
-Ilyen a stílusa.- vontam meg vállam. Mivel jobb magyarázatot nem tudtam adni, és ezt ő is látta, inkább nekiállt megcsinálni a pólót.
-Sikerült?- kérdezte Zoey, miután bezártam magam mögött az ajtót. A kanapén feküdt, egészen kitekeredve fordult hátra, a karfán vetette hátra fejét, így haja leért a földig.
-Rohadtul kínos volt.- mondtam, majd az arcára dobtam a pólót és átvánszorogtam a konyhába. Miután Grönland bácsi meghalt több időt töltöttem Zoeynál. Gyakran aludtam ott, napokat töltöttem el vele csak úgy, egy szál pólóban és fehérneműben flangálva. De pont ugyanezért egyre komolytalanabbak lettünk, és egyre kevésbé érdeklődtünk egymás iránt. Aztán egyre többet veszekedtünk. És végül kezdtünk képtelenné válni nem megbántani a másikat.
-Ma este megyünk valahová?- kérdezte haját felkontyolva.
-Van a belvárosban valami szabadtéri koncert. Elmehetünk.
-Átöltözöm.- mondta, majd magára csapta az ajtót.
Keserű hangulatából hamar kivetkőzve bújt hozzám a koncert elején. A hangulatingadozásai egyre meglepőbbek lettek és egyre sűrűbben fordultak elő. Hol a torkomnak esett és üvöltözni kezdtünk egymással, hol pedig egyszerűen elválaszthatatlanok lettünk. A koncerten majdnem a tömeg közepén álltunk. Előttem állt, karjait a derekam mögött fűzte össze, fejét pedig a mellkasomnak döntötte. Egy darabig zsebre dugott kezekkel ácsorogtam, majd a hasára tettem kezeim. Felém fordult, rám mosolygott és a nyakamba fúrta a fejét. Ekkor láttam, hogy páran fényképeket készítenek, és már nem csak a koncertről, vagy saját magukról. Zoey oldalra fordította a fejét, majd felnézett rám, aztán eltolt magától és elindult kifelé a tömegből. Pár lépéssel mögötte én is követtem. Két utcával lejjebb taxiért intett, de egy sem állt meg neki. Végül összekulcsolta ujjainkat és szó nélkül indult el hazafelé.
-Miattuk jöttünk el?- kérdeztem.
-Talán.- válaszolt vállát megvonva.
-Hogy érted, hogy talán?
-Nem akarok több bajt.
-Zoey!- fordítottam magam felé, és a vállainál fogva óvatosat rántottam rajta.- Már elfogadták! Nem érted?
-Nem mindenki.
-Aki eddig nem tette, ezután se fogja. Mi lenne, ha néha beszélnél hozzám, mielőtt cselekszel?- elkeseredett hangom virágot hervaszthatott volna. Nem értettem miért nem fogja fel, hogy nem hagyom, hogy ártsanak neki. Megrázta a fejét, majd elmosolyodott.
-Én csak...
-Mondd, hogy ez nem egy újabb hülye teszt!- engedtem el karjait.
-Nem.- rázta meg újra a fejét.
-Hát akkor? Miért próbálsz az őrületbe kergetni?
-Nem állt szándékomban.- közelebb lépett, majd puszit nyomott nyakamra.- Menjünk haza. Oké?- kérdezte.
-Rendben.- válaszoltam enyhültebb hangon. Irányba fordultunk, átkaroltam a vállát és szép lassan hazasétáltunk.
Másnap reggel a srácok hangjára keltem. Zoey a nappaliban állt, Mike és Luke a kanapén ülve nézték a tv-t, Ashton pedig az asztalnál ült és a laptop képernyőjében merült el. Zoey mögé léptem és hátulról belehajoltam a nyakába.
-Jó reggelt!- suttogtam, majd megpusziltam a nyakát.
-Neked is!- fordult meg mosolyogva, majd átkarolta a nyakam.- Kérsz reggelit?
-Igen. Ennék valamit.- mosolyogtam én is. Megfordult és elindult a konyhába, én pedig követtem őt az asztalig, ahol leültem Ashton mellé.
-Ezen a héten tartanunk kéne egy LiveStreamet.- motyogta fel se nézve.
-Oké.- bólintottam.- És hol?
-Nem tudom. Még kitaláljuk.- egy másodpercre rám mosolygott, majd újra a képernyőre szegezte tekintetét.
-Hoztam neked zabpelyhet.- tette le elém a tányért és a tejet.
-Köszönöm.- mosolyogtam rá. Egy másodpercre megállt felettem, majd tovább ment és bevetette magát a fotelre a két srác közé.
-Mit nézünk?- kérdezte elkényelmesedve.
-Nem tudom. Mike kapcsolgat.- nézett fel Luke a telefonjából. A délelőttünk nyugodtan telt, csak pihentünk, kimentünk a kertbe, beszélgettünk. Ebédre már mindenki hazament, mi pedig átmentünk hozzánk, mert anyukám nekünk is főzött. Az ebéd alatt kellemesen beszélgettünk, majd bementünk az én szobámba. Zoey megállt az íróasztalom fölött és végignézett az ott heverő papírokon.
-Két nap múlva koncertezünk. Csak itt a városban.- említettem meg.
-És szeretnéd, hogy elmenjek?
-Ha gondolod eljöhetsz.
-Oké.- bólogatott, majd rám mosolygott.
De a koncert egyáltalán nem úgy alakult, mint ahogy azt mi vártuk.
-Zoey?- kérdezte Mike, míg a gitárokat pakoltuk.
-Nem tudom.- válaszoltam fejemet megrázva, miközben folyamatosan a tömeget bámultam.
Késő este értem csak haza, de azonnal átmentem Zoeyhoz. Még kopogni se kopogtam, az ajtó kinyílt.
-Nem kell számon kérned.- mondta mosolyogva.
-Csak érdeklődni jöttem.- léptem át a küszöböt.
-Minden rendben van.
-Miért nem jöttél?
-Semmi kedvem nem volt.
-Pedig jó lett volna...- megfogtam a kezét és magamhoz húztam.
-Nem volt kedvem hozzájuk. A rajongók, meg a tömeg. Amúgy sem volt rám szükség.- rázta meg fejét.
-Olyan könnyen elrontod a pillanatokat.- morogtam, majd hátrébb léptem.
-Túl sokat vártam tőled. Igaz?- kérdezte ridegen. Minden egyes szó hatszor futott át az agyamon.
-Hogy mondhatsz ilyet?- sziszegtem fogaim között. Összepréseltem ajkaim, majd megfordultam és faképnél hagytam. Alig tettem pár lépést, elkapta a csuklómat, maga felé fordított és hozzám simult. Kezeim a testem mellet lógtak, míg ő egyre szorosabban ölelt.
-Holnap újra összeveszünk.- suttogta.
-Ugyan minek?- morogtam még mindig dühösen.
-Mert félek, hogy már nem félsz, hogy elveszítesz.- suttogta.
-Mindig is félni fogok.- válaszoltam, majd megpusziltam a fejét.

-Mitől is félt pontosan?- kérdezte Loran. Ránéztem, de először nem válaszoltam. Mélyeket lélegeztem, majd a falra néztem.
-Magunktól.- feleltem végül.- Lecserélte a képet?
-Oh, igen.- fordult hátra.- Ez jobban tetszik?- kérdezte visszafordulva. A képen egy tajtékzó tengeren sodródó hajó látszódott.
-Azzal sem volt bajom.- vontam meg vállam.
-Még mindig tudja mihez hasonlítani?
-Zoey a tenger.
-Értem. És Ön?
-A képkeret.
-Nem erre a válaszra számítottam.- kapta fel fejét hirtelen.
-Tudom.- mosolyodtam el.
-És miért is?
-Képes voltam kordában tartani. Csodálatos érzés volt.- sóhajtottam, majd hátradőltem.

Másnap délelőtt átjöttek a srácok, hogy összekészüljünk a LiveStream-re.
-Tegnap mi volt Zoeyval?- kérdezte Luke.
-Rossz kedve volt. Nem jött el.
-De most jön?- kérdezte Ashton a kamerával a kezében.
-Persze.- bólintottam.
-Oké, a kamerát összekötöttem a géppel, és ha minden igaz működik is. Szóval sok sikert srácok!- köszönt el tőlünk Luke bátyja, James.
-És itt a hercegnő!- vigyorgott Mike a járda irányába.
-Ki ne mondd még egyszer!- fenyegette meg mutatóujjával.
-És úgy látszik nyűgös.- jegyezte meg Luke. Mire megfordultam Zoey már előttem állt, átkarolta a nyakamat és megcsókolt.
-Minden rendben?- kérdeztem aggódva.
-Most már igen.- mosolygott, majd beállt a kamera mögé.
-Mi ez a póló?- kérdezte Mike nevetve.- "Ne nézz rám, csúnya vagyok".- olvasta fel.
-És mégis rám néztél.- morogta Zoey.
-Oh, bocsánat.- eltakarta szemét, majd megkereste a széket.
-Kezdhetünk?- kérdezte Ash, majd leült a székre.
-Három...Kettő... Megy!- kiáltotta el magát Zoey, majd ránézett a laptopra, hogy működik e, aztán már csak velünk foglalkozott.
-Hé, srácok! Hatalmas Hello mindenkinek, aki ott ül a képernyő előtt!- kezdte Ashton.
-Én nem látok senkit!- kiabált Mike.
-Most már leveheted a kezed.- szólt rá Luke.
-Oké. Még mindig nem látok senkit. Kivéve titeket!- fordult a fiúk felé.
-Válaszolni fogunk a kérdéseitekre, amiket előzőleg összeírtunk. És... Hol vannak a lapok?- fordultam a srácok felé.
-Itt!- emelte fel Ash, majd belekezdtünk.