6. Chicago

-Fárasztó nap volt. Pihend ki magad!- köszönt el tőlem Luke. A szállodai folyosó kihalt volt, Mike és Ash már rég aludtak, rajtunk kívül pedig alig volt valaki ezen a részen.
-Oké. Holnap találkozunk.- csuktam be az ajtót, majd az ágyra pillantottam. A fürdőszobába mentem, megmostam a fogam, majd betartottam a fejem a csap alá. Mikor kiegyenesedtem a víz végigfolyt a hátamon és a póló hozzátapadt a bőrömhöz. Laza mozdulattal megszabadultam a ruháimtól és gyorsan lezuhanyoztam, majd beborultam az ágyba. Épp, hogy lehunytam a szemem már világos volt. Oldalra fordultam, Zoey ott feküdt mellettem, még aludt. Óvatosan csókot nyomtam ajkaira, majd magamhoz húztam, amire ébredezni kezdett.
-Ssssh, nincs semmi baj! Csak én vagyok az.- csitítgattam suttogva, majd belepusziltam hajába. Karját átvetette mellkasomon és megnyugodva pihent tovább.
-Korán van még...- nyöszörögte.
-Nem is kell felkelned.- simogattam meg hátát.
-De.- bólintott, majd eltolt magától és felült. Nagyot nyújtózkodott, közben ásított is egyet, majd mosolyogva fordult felém.- Csinálok reggelit.
-Rendben.- mosolyogtam rá, és megsimítottam karját. Felállt az ágyról és elindult a konyha felé, aminek ajtaja az ággyal  majdnem szemben volt. Lehunytam szemem és mosolyogva kényelmesedtem el a hatalmas franciaágyban. De nyugalmam alig tartott pár percig. Zoey sikoltott, majd nevemet üvöltötte.
-Calum! Calum segíts!- a kiáltás nem a konyha felől hallatszott, olyan volt, mintha több ajtó választana el tőle, ezért a folyosó felé rohantam.
-Zoey!- kiabáltam vissza.
-Calum! Calum segíts!- kiáltott újra. Szinte biztos voltam benne, hogy nincs egyedül, hogy valaki bántja.
-Zoey!!- üvöltöttem, majd az ajtóhoz rohantam, ami mellett ezúttal volt egy ablak. Mikor kinéztem rajta, egy kórházi ágyat láttam, ami üres volt, de az ágynemű rajta gyűrötten hevert. Elkezdtem ököllel püfölni az ablakot, közben pedig éreztem, hogy arcom nedvessé válik a könnyektől. Még mindig a nevét üvöltöttem, pedig torkom már borzasztóan fájt, és kezdtem berekedni. És ő újra kiáltott. Zokogva üvöltötte a nevem és könyörgött, hogy segítsek rajta. Kétségbeesetten kezdtem rángatni a kilincset, de minden hiábavaló volt. Végül azt is ütni és rugdosni kezdtem, ez a zaj azonban már sokkal valósabb volt. Hirtelen felültem az ágyban.
-Calum!- kiabált be Ashton, majd újra kopogtatott. Az ajtó mögül tompán szűrődött be beszélgetésük.
-Lehetséges, hogy ennyire kifáradt?- kérdezte Mike.
-Nem vette fel a telefont se.- tette hozzá Luke. A telefonomra pillantottam, több, mint 5 nem fogadott hívás volt rajta. Kimásztam az ágyból és kinyitottam az ajtót.
-Calum!- Ashton arcán látszott a megkönnyebbülés, mindannyian fellélegeztek.
-Már majdnem rád törtük az ajtót.- fogta meg a vállam Luke.- Most zuhanyoztál?- kérdezte kezét a nadrágjába törölgetve.
-Nem.- ráztam meg fejem értetlenül.
-Akkor... Leizzadtál? Most edzettél?- kérdezte újra.
-Öhm... Igen. Csak az erkélyen. És ezért nem hallottam a telefont se.- tereltem a témát. Ekkor már világos volt, hogy a rémálom miatt vert ki ennyire a víz.
-Menj, zuhanyozz le! Mi elmegyünk kávéért, aztán elviszünk Loranhoz.- mondta Ashton.
-Rendben.- bólintottam, majd bezártam az ajtót.
-Nem edzett, igaz?- kérdezte Mike még az ajtónál.
-Valószínűleg nem.- felelt Ash, de ez már távolabbról hallatszott, ebből gondoltam, hogy elindultak a kávézóba.
A kocsiban én és Mike ültünk hátul, Ashton vezetett. Éreztem, hogy tekintete szúr, miközben én az ablakomon kifelé bámultam. Felkaptam a fejem és a visszapillantó tükörbe néztem, ő viszont zavartalanul figyelt tovább.
-Mit szólnál, ha ma mi is bemennénk?- kérdezte végül.
-Ugyan minek?- kérdeztem.
-Gondoltam...
-Nem. Minden rendben megy. Szépen haladunk.
-Oké. Nem erőltetem.- bólintott Ashton.
-Köszönöm.- bólintottam én is.
-Azért az álmodat meséld el.- tette hozzá félhangosan. Meglepettségem valószínűleg kiült az arcomra, bármennyire próbáltam elrejteni.
Megfogadva Ashton tanácsát már a küszöböt átlépve belekezdtem mondandómba.
-Kezdődnek elölről.- hadartam, majd az ablakhoz mentem, és vissza a könyves polchoz, onnan pedig a kanapéra dobtam magam.
-Mi kezdődik elölről, Mr. Hood?
-A rémálmok. Utoljára akkor álmodtam vele, mikor kórházba került.
-Ez megrémíti Önt?
-Képzelheti.- vetettem oda gúnyosan.
-Mit álmodott?- kérdezte hátradőlve.
-Ott volt velem. Aztán eltűnt... Kiabált, bántották...- egyre csak zihálni kezdtem, dühösnek éreztem magam.
-Kik bántották?- kérdezte még mindig higgadtan.
-Zoey rosszul volt, nem akarta bevenni a gyógyszereket. Kényszerítették! Lenyomták a torkán a tablettákat!- hangom emelkedett, tenyereimet pedig ökölbe szorítottam.
-Mr. Hood, az orvosok jót akartak Zoeynak.
-Meg kellett volna védenem!- sziszegtem fogaim között.
-Higgadjon le, kérem...
-Meg kellett volna védenem!- üvöltöttem ezúttal. A düh lendülete felállított a kanapéról. Oldalra fordultam és saját magamra pillantottam vissza. Az erek a nyakamon és az alkaromon kiduzzadtak, a fülem zúgott és szédültem. Loran megfogta a vállam és visszanyomott a kanapéra.
-Mit szólna most ehhez Zoey? Gondoljon bele, mit mondana!- nézett egyenesen a szemembe.
-Azt mondaná...- kezdtem.- Azt mondaná megváltoztam. Hogy csalódott bennem. És milyen igaza lenne.- törődtem bele végül.
-Rendben van, Mr. Hood. Minden a legnagyobb rendben van. Látja? Maga is fel tudja fogni, mi a helyes.- halvány mosolyt jelent meg arcán, majd megpaskolta vállam és visszaült a foteljébe. Szinte láttam rajta az elégedettséget. Mint aki tapsra vár, mert lenyugtatott, és nem vertem szét a fejét azzal a nyavalyás képpel, ami a háta mögött lóg a falon.

-Köszönjünk Chicago!- kiabálta Luke a mikrofonba, majd a színpad elsötétült és mi a félhomályban indultunk meg a színpadról a BackStage-be. Kinyílt előttünk a folyosó ajtaja és az öltöző felé vettük az irányt. Még be sem léptünk az ajtón, már levettem a pólóm.
-Azt hittem megegyeztünk, hogy csak nekem vetkőzöl...- fonta össze karjait Zoey. Arcomra széles vigyor ült, elé léptem, átkaroltam derekát és csókra húztam magamhoz.
-Hiányoztál.- suttogtam a csókba.
-Undorító vagy.- nevette el magát, majd mégis beletúrt nedves hajamba.
-Én is kapok?- kérdezte Mike közelebb lépve.
-Álmodozz csak Clifford!- tolta el homlokát, majd engem is elengedett és leült a székre.
Lezuhanyoztunk, átöltöztünk, majd Zoeyval kézen fogva hagytuk el az arénát. A paparazzik és a rajongók is hangosak voltak, de az út a kocsiig rövid volt.
-Még mindig ijesztő.- zihálta Zoey, miközben igyekezett kényelmesen elhelyezkedni a kocsiban.
-Sosem fogod megszokni.- nevettem, majd megcsókoltam.
-És... Hová megyünk?- kérdezte kíváncsian, majd közelebb bújt hozzám.
-Meglepetés.- mosolyogtam, majd átkaroltam és belepusziltam a hajába. A szállodához érve kiszálltunk a kocsiból és azonnal a szobába vettük az irányt. A liftnél megálltam, kivettem zsebemből a szobakulcsot és Zoey kezébe nyomtam.
-Menj fel! Még valamit el kell intéznem.- mosolyogtam rá, majd betoltam a liftbe és benyomtam az emelet számát. A liftajtó bezáródott én pedig a recepcióhoz mentem. Pár perccel később már én is a szobában voltam. Zoey az erkélyen állt és az éjszakai fényekben gyönyörködött. Mögé álltam, átkaroltam derekát és csókot nyomtam a nyakára.
-Gyönyörű...- suttogta.
-És ma estére csak a tiéd.- mosolyogtam.
-Ne túlozz, Calum!- hátradöntötte fejét és teljes testével nekem feszült.- A nővéreddel voltam múlthéten.
-Mit csináltatok?
-Vásároltunk... Meghívott hozzátok. És a családoddal ebédeltem. Anyukád megtanított egy két süteményt sütni.
-Legalább nem unatkoztál.- nevettem.
-És most már biztos nem fogok.- fordult felém, aztán átkarolta nyakam, megcsókolt, majd teljes testével megölelt.- Calum...- kezdte érdekes hangsúllyal.
-Igen?- kérdeztem vissza. Kicsit eltolt magától és megpróbált átnézni a vállam fölött.
-Mi az ott?- kérdezte a szobába mutatva. Megfordultam, de egyik kezem még a derekán maradt. Elmosolyodtam.
-A vacsoránk.- megfogtam kezét és magammal húztam az ágyhoz.
-Nagyon jó illata van!- állt meg mellette mosolyogva.- És tényleg itt fogunk enni?
-Az ágyon.- bólintottam.- És még filmet is vettem ki. Van itt akció, vígjáték, romantikus...- soroltam a DVD-ket válogatva.
-Calum...- kezdte, de félbeszakítottam.
-Tudom, tudom. Vihettelek volna étterembe, vagy valami szórakozóhelyre. De mire ideértünk már nem tudtam foglalni a mai napra, és...
-Nem. Ez így is remek.- nevetett.- Csak azt akartam mondani, hogy a desszert diós. És tudod...
-Azonnal kicseréltetem! Pedig szóltam...- bosszankodtam, majd a szállodai telefonért mentem.
-Ne most! Majd ha odaértünk.- fogta meg kezem, majd rám mosolygott.
Vacsora közben kritizáltuk a filmeket, nevettünk, egymást etettük, ezzel le is éve ruháinkat, aztán kidobáltuk a diót az erkélyről, végül együtt zuhanyoztunk és már hajnali kettő is elmúlt, hogy alvásra szántuk magunkat. Zoey a mellkasomon feküdt, egyik kezét maga alá gyűrte, a másikkal nyakamat cirógatta, míg én hátát simogattam és átkaroltam őt.
-Utálom a szállodai ágyakat.- morogta félálomban.
-Miért?- kérdeztem halkan felnevetve.
-Olyan... kemény a matrac. Kényelmetlen.
-De ugye tudod, hogy félig rajtam fekszel?
-Pont ezért.- éreztem, ahogy elmosolyodik és ez engem is mosolyra késztetett.- El se kéne aludnunk.- emelte fel fejét egy kicsit.
-Miért?
-Hajnali három... Már minek?
-Mert borzasztóan fáradt vagy.- mosolyogtam.
-Csak egy kicsit... És amúgy is. Holnap egész nap nem láthatlak.
-Ugyan, Zoey. Ne aggódj! Én itt leszek reggel is. És délelőtt csak veled leszek. Este pedig, ha vége a koncertnek elmegyünk és szétnézünk a városban. Oké?
-Oké.- bólintott, majd visszatette fejét mellkasomra és lehunyta szemeit. Belepusziltam hajába, majd magunkra húztam a vékony takarót és én is elaludtam.
Reggel még mindig mellettem aludt, pedig a nap erősen besütött a szobánkba. Mosolyogva néztem, ahogy alig észrevetetően veszi a levegőt, nyugodt arca hatással volt rám is.
-Tudom, hogy nézel...- dünnyögte, majd közelebb bújt.
-Azt hittem még alszol.- öleltem magamhoz.
-Csak pihentetem a szemem. Túl erős a fény.
-Pedig fel kéne kelnünk. Mit szeretnél ma csinálni?- kérdeztem.
-Nem tudom. Nézzük meg a nevezetességeket nappal is és este is. Mit szólsz?
-Rendben van. De előbb reggelizzünk valamit!- mondtam, majd kimásztunk az ágyból, felöltöztünk, rendbe szedtük magunkat és lementünk az étterembe.
-Nézzenek oda! Megjött a hercegnő!- lépett elénk Mike.
-És Zoey is itt van!- tette hozzá Luke nevetve, mire Zoey vállba bokszolta őt.
-Mi a reggeli?- kérdezte Zoey Ashton mellé lépve.
-Svédasztal. Azt szedsz, ami jól esik. De ezt kifejezetten ajánlom! Isteni finom!- mutatott az egyik ételre.
-Mindenképp megkóstolom.- mosolygott rá Zoey, majd elvett egy tányért és szedett magának reggelit.
-Városnézés. Ahogy mindig is szoktuk.- ült le Luke az asztalunkhoz.
-Kivéve persze, ha nektek más programotok van.- biccentett Mike a fejével Zoey felé.
-Mehetünk együtt is akár.- vontam meg vállam.
-Király! Minél többen, annál jobb!- csapta össze tenyereit Mike.
-Miről van szó?- kérdezte Zoey leülve mellém.
-Van bármi, amit különösen szeretnél megnézni?- kérdezte Mike.
-Nem tudom. Igazából én csak sétálni szeretnék.
-Akkor majd Ashton tart idegenvezetést!- nézett az említett félre Luke.
-Hm? Hogy én?- kérdezte Ash teli szájjal.
-Csak szórakozzunk!- mosolygott Zoey, majd nekilátott a reggelinek.
A belvárosban sétálva beszélgettünk és szórakoztunk, közben szinte minden nevezetességet érintve. A Chicago Bean-nél készítettünk épp képeket, mikor egy férfi odajött hozzánk.
-Elnézést, hogy megzavarom a nézelődést...-kezdte végigmérve ötünket- Csak érdeklődnék, mennyire rajonganak a fiatalok az extrém sportokért.- táskájából prospektusokat válogatott elő és a kezünkbe nyomkodta. Pólóján egy logó mutatta, hogy hivatalból szobrozik egész nap a téren, és nem holmi szélhámos.
-Ezek mind itt a környéken?- kérdezte Zoey.
-Természetesen. A vízisí a parton található, a bungeejumping-hoz azzal a fiatalemberrel kéne autóba szállni és ő elvisz titeket az állomásra.- mutatott maga mögé a parkoló autókhoz. Zoeynak felcsillant a szeme.
-Ki se találd! Azonnal verd ki a fejedből!- fogtam meg kezét.
-De Calum! Kérlek!- fordult felém.
-Talán a bátyád?- kérdezte a férfi.
-Nem. A barátja.- válaszolt Luke vigyorogva.
-Így is érthető. De hidd el, nem olyan veszélyes!- veregette meg vállam.
-Nem szeretném.- ráztam meg fejem még mindig Zoeyra nézve.
-Kifizetem én!- ajánlotta fel.
-Nem arról van szó. Féltelek. Nem akarom, hogy ilyesmit csinálj!
-Ugyan, Cal, mi baj lehet?- kérdezte Mike megvonva a vállát. Értetlen és dühös pillantást vetettem rá, majd visszafordultam Zoeyhoz, aki még mindig kérlelően nézett rám. Hosszú percek teltek el, mire beadtam a derekam. Kocsiba ültünk és alig pár perces út után megérkeztünk a kiindulóponthoz.
-Első ugrás?- kérdezte a srác, miközben felerősítette Zoeyra a felszerelést.
-Igen.- válaszolt izgatottan.
-Nem kell aggódnod. Nem ma tervezem itt hagyni a szakmát.- mondta viccelődve, majd előkészítette a kötelet.
-Mégis mire jó ez? Az adrenalin kell? Vagy engem akarsz az őrületbe kergetni?- kérdeztem elé lépve.
-Fogd fel úgy, mint egy tesztet.
-Utálom a tesztjeidet.- fintorogtam.
-Mi készen állunk, ha te is!- kiáltott a srác, mire Zoey szó nélkül megfordult és elindult kifelé a pallón, de én követtem őt.
-Szóval? Mit kell tennem?- kérdezte egyre nagyobb mosollyal.
-Egyenlőre állj nyugton! Becsatolom a köteleket.- utasította, majd nekilátott. Zoey rám nézett és mosolya lejjebb hervadt.
-Tudom, hogy dühös vagy. De kérlek, hadd élvezzem ki! Egy kicsit örülj velem, Cal!- simított végig karomon. Egy másodpercre mosolyt erőltettem arcomra, majd újra duzzogva néztem rá.
-Készen állsz?- kérdezte a srác, majd hátrébb lépett. Zoey bólintott.
-Csókolj meg!- szólt rám. Meglepődtem a kérésén, de habozás nélkül teljesítettem. Épp, hogy ajkaink összeértek ő széttárta karjait és hátradőlt. Hangos visítása idegőrlően nyugtalanító volt, és azonnal visszarántott a valóságba. Aztán a kötél rándult egyet, majd kis idő elteltével még egyet, és aztán egyre többször, míg végül Zoey már csak himbálózott a levegőben.
-Most leeresztünk a földre!- kiáltotta le a srác, majd rám nézett.- Ugye nem is volt olyan vészes?- gúnyos vigyora fintorgásra késztetett.
-Köszönjük a lehetőséget.- morogtam, majd megfordultam.
-Én a helyedben örülnék, hogy ilyen bevállalós!- kiabált utánam. Én pedig, mint aki meg sem hallotta mentem tovább. Mikor leértünk az érkezési ponthoz Zoey még mindig a földön feküdt.
-Látod? Túlélte.- vetette oda Mike vigyorogva.
-És ha tehetném, újra ugranék! Istenem, ez fenomenális volt!- kezeit felemelte, hogy fokozza a hatást, de még mindig a földön feküdt.
-Menjünk ebédelni! Éhen halok!- fordult meg Luke, majd a többiek is utána indultak. Felsegítettem Zoeyt a földről, és ugyanezzel a lendülettel csókra is húztam.
-Nincs több teszt!- ígértettem meg vele.
-Nincs több ilyen teszt!- emelte ki az "ilyen" szót, majd összekulcsolta ujjainkat és megfordult, hogy követni tudjuk a többieket.
Este együtt vacsoráztunk a többiekkel a szálloda éttermének erkélyén, így végképp elkerülhetetlen volt, hogy ne készítsenek rólunk fényképeket. A vacsora alatt Ashton megmutatta Zoeynak a felvételt, amit az ugrásról készített, majd mindkettőnk beleegyezésével feltöltötte KEEK-re. A vacsora végén már csak ültünk és beszélgettünk.
-Lassan mennünk kéne aludni.- mondta Mike, majd ránk nézett. Zoey teljesen elpilledve borult a vállamra, már alig bírta nyitva tartani a szemét.
-Még koccintsunk!- állt fel Luke.
-Ásványvízzel és narancslével?- kérdezte Zoey nagyot ásítva.
-Ha csak ez jutott.- vonta meg vállát mosolyogva. Mind felálltunk és megfogtuk poharunkat.
-És mire koccintunk?- kérdezte Ash.
-Zoeyra. És a bátorságára.- jelentette ki Luke.
-Zoeyra, és a bátorságára!- ismételtük meg mind, majd koccintottunk, és az asztalt otthagyva nyugovóra tértünk.