19. "Igen" nélkül

A boríték visszakerült, Zoey pedig lezártnak tekintette az ügyet, aminek én nagyon örültem. Pár nappal később azonban csengetés törte meg délutánunk csendességét.
-Kinyitom.- sóhajtottam a kanapéról feltápászkodva. Zoey bólintott és a konyhába ment, hogy elmosogasson. Az ajtó előtt álló két személy egyszerre emelte fel a fejét a küszöbről. Penelope és Robert meglepett arckifejezéssel tekintettek rám, akár csak én rájuk. Előrébb léptem és bezártam magam mögött az ajtót.
-Te ki vagy?- kérdezte Robert.
-A lányuk barátja. Mit keresnek itt?- fontam össze karjaim a mellkasom előtt.
-Visszahoztuk a borítékot. És beszélni szeretnénk Zoeyval.- húzta ki magát Penelope.
-Ő viszont nem akar magukkal találkozni.
-Miért?
-Na vajon? Hagyják őt most már békén! Viszlát!- indultam vissza, de Robert megköszörülte torkát és folytatta.
-Beszélnünk kell.- nyomta meg az utolsó szót.
-Nincs olyan állapotban.
-Talán beteg?- kérdezte Penelope aggódást sem színlelve.
-Úgy is mondhatjuk.- sóhajtottam.
-Mi a baja?
-Hosszú lenne elmondani.
-Akkor fogd rövidre!- sürgetett Robert.
-Zoey elvesztette az emlékezetét. Jöjjenek vissza két hét múlva. Akkor helyrehozhatnak mindent, ha komolyan gondolják, és nem csak a pénzt akartál elhozni.
-Két hét? Miért, mi lesz akkor?
-Letelik a három hónap. Szakasos az amnéziája. Háromhavonta elfelejt mindent, és csak a nevére emlékszik, vagy még pár apró dologra. De elfelejt engem, elfelejti az előző hónapokat.
-Miről maradtunk le, Robert...- suttogta Penelope, ezúttal azonban már látszott, hogy komolyan veszi a veszteséget.
-El se kezd!- förmedt rá a férje.
- Szóval vagy eljátsszák a tökéletes szülőket, és a következő három hónapban hetente meglátogatják, vagy közlik vele a tényeket, és soha többé nem jelennek meg az életében. Van két hetük eldönteni.- zártam le a társalgást, majd visszamentem a házba.
-Mikor mész próbálni?- kérdezte Zoey a konyhaajtóban állva.
-Egy óra múlva.- válaszoltam az órára nézve.
-Bevinnél a városba?
-Persze.- bólintottam az indokra rá sem kérdezve. Megnyugtatott, hogy nem érdeklődött a látogatókról.
A három hónap utolsó napján együtt vacsoráztunk a srácokkal, majd miután ők hazamentek segítettem elmosogatni Zoeynak.
-Holnap reggel nem fogok emlékezni. De szeretném, ha tudnád, hogy nagyon élveztem ezt a három hónapot. És remélem a következő három is ilyen lesz.- mondta mosolyogva.
-Mindent megteszek, hogy ilyen legyen.- mosolyogtam vissza.
-Mit fogsz mondani reggel?
-Elmesélek mindent. Aztán megnézed a DVD-t, és ha jól mennek a dolgok elfogadod a tényeket, és beletörődsz, mint eddig mindig.
-Szeretném megígérni, hogy hinni fogok neked. De nem tehetem.
-Semmi baj. Tudom, hogy rendben lesznek a dolgok.
-Köszönöm Calum, hogy ennyire kitartó vagy. Már rég itt hagyhattál volna.
-Sosem hagylak el.- mondtam magabiztosan, hangom azonban kicsit megremegett. Miután Zoey lefeküdt aludni még hazamentem és leültettem a családot az asztalhoz, mondván beszélni akarok velük Zoeyról. Bármiféle felvezetés nélkül kitettem egy ékköves gyűrűt az asztal közepére, majd vártam a reakciókat.
-Calum, mi ez a gyűrű?- kérdezte anya kissé elsápadva.
-Anya, húsz elmúltam. Bármekkora hülyeség, én tényleg megtennék bármit ezért a lányért.
-Pedig hülyeség.- morogta apa az orra alatt.
-Tudom.
-És mit mondasz neki három hónap múlva? Vagy akkor már karikagyűrűt adsz rá?
-Ez a három hónap ugyanolyan próbaidő, mint az eddigiek.
-De ő ezt nem tudja.- rázta meg fejét a nővérem.
-Nem érzed úgy, hogy kihasználod szegényt?- kérdezte anya.
-Magamat használom ki. Vagy inkább ő engem. Csak nem tud róla.
-Ha ennyire szereted...- simogatta meg vállam, majd apára nézett.
-Úgyis a te döntésed. De ha ennyire komolyan veszed, tényleg ne hátrálj meg. Egy másodpercre se engedd befolyásolni magad!- mondta apa, majd felállt és kiment a konyhába.
-Örülök, hogy szóltál. Így mi is tudunk mindenről.- mosolygott anya, majd újra megsimogatott. A beszélgetés befejezése után elköszöntem, visszamentem Zoeyhoz és óvatosan az ujjára húztam a gyűrűt.
Reggel korábban keltem és kimentem a konyhába reggelit csinálni. Zoey és én a nappaliban találkoztunk össze.
-Jó reggelt!- köszöntöttem, majd lassan elindultam felé.
-Mi történt?- kérdezte zavaros arckifejezéssel.
-Gyere, elmesélek mindent.- mosolyogtam, majd felé nyújtottam a kezem. A tenyerembe adta sajátját, ekkor pillantotta meg a gyűrűt.
-Házasok vagyunk?- kérdezte.
-Még nem.- ráztam meg a fejem mosolyogva, majd kihúztam neki a széket, ő leült és elmeséltem neki mindent, majd megkérdeztem szeretné e látni a videót.
-Talán később.- mondta, majd letörölt egy könnycseppet az arcáról. Felálltam, felhúztam a székről és magamhoz öleltem.
-Nincs semmi baj.- nyugtatgattam, majd elmosolyodtam, mikor éreztem, hogy visszaölel.

-És nem bánta meg, hogy hazudott neki?- kérdezte Loran.
-Nem. Azt bánom, hogy nem mondhatott igent. Mert nem tudta, hogy így lesz.- válaszoltam. Pár perc csend után elköszöntem és elhagytam az épületet.
Az ausztrál tavasz olyan hirtelen forrósággal köszöntött be, hogy egyszeriben megkívántam a londoni őszt. Az esőt, a hideget és a szürkeséget. Mióta is jártam Loranhoz? Alig egy hónapja. De éreztem, hogy még nincs itt az ideje abbahagyni. Erőtlenül indultam meg a lifttől a szobámig, majd az ajtótól az erkélyig. Az óceánban és parton szórakozó emberek és bárok zaja idegesítő zúgásként hallatszott csak el a teraszomig. Sokáig gondolkodtam, hogy lemenjek e fürdeni,de végül meggondoltam magam. Csak a medencéig mentem, és ott is csak a lábamat lógattam bele a hűsítő vízbe.
-Hé, nem is tudtam, hogy visszajöttél.- fogta meg vállam Luke.
-Csak nemrég jöttem meg.- feleltem mosolyogva.
-És milyen jó kedved van. Történt talán valami?- kérdezte mellém ülve.
-Nem. Semmi.
-Nos, az is haladás, ha nem történik semmi. Igaz?-nevetett, majd becsúszott a vízbe.-Gyere te is!-fröcskölt rám, majd hátrébb úszott.
-Bomba!!-kiabált Mike mögülem, majd hatalmas csobbanással megérkezett pontosan elém.
-Ashton?- kérdeztem az arcomat törölgetve.
-Valami dolga van. Azt hiszem Harryvel. Ma van meghallgatása a kis srácnak és ő is elkíséri.
-Milyen jó, hogy ilyen szoros még mindig a viszonya az öccsével.-jegyeztem meg.
-Miért? Te és a nővéred?-kérdezte Luke.
-Nem bírom ezt az új pasiját. De nem találkozunk sokat, szóval nem gáz. Én nem vagyok olyan toleráns, mint te a bátyjaid nőivel.
-Hogy te nem vagy toleráns? Calum, te vagy a tolerancia mintaképe. A szótárban a te neved áll a szó mellett.-nevetett Mike. Elmosolyodtam. Igaza volt.