11. Zoey visszatér

Három napja tartózkodtunk Ausztráliában, mikor visszarendeltek minket a turnéra.
-Bármikor átmehetsz anyáékhoz, Mali Koa szívesen segít bármiben, és engem is felhívhatsz. Minden nap beszélünk, és amikor csak lehet meglátogatlak. Oké?- hadartam pakolás közben.
-Tényleg muszáj elmenned?- kérdezte lehajtott fejjel. Megálltam egy másodpercre és felé fordultam.
-Sajnos.
-Kár.- húzta fel egyik vállát, majd megsimította a takarót és leült az ágyra.
-Zoey, ha van valami baj, most mondd el! Most még tudok segíteni.- guggoltam le elé.
-Valahányszor szétnézek a házban úgy érzem nem vagyok idevalósi.
-Ezt hogy érted?
-Nem érzem magaménak. Ez nem az én otthonom.
-Pedig itt laksz.
-Nem akarok itt lakni. Nincs, ami ideköt. Hiszen nem emlékszem semmire.- vonta meg vállát.
-Akkor...Velem jössz?
-Bárhová.- vágta rá lelkesedését leplezve. Halványan elmosolyodott, majd rám emelte tekintetét.
-Pakolj össze!- mosolyogtam én is.
A többiekkel csak a reptéren találkoztunk. Befelé menet Zoey mögém húzódott és csak óvatosan pislogott a fiúk felé.
-Nem eszünk meg.- nevetett Ashton.
-Fogalmam sincs hogyan kell ilyen társaságban viselkedni.- motyogta még mindig félve.
-Ne butáskodj! Barátok vagyunk. Akkor is, ha nem emlékszel.- mosolygott Luke.
-Azt hiszem tudom mindenki nevét. Elolvastam minden tinimagazint.- mosolygott, majd végignézett mindenkin.- Ashton, Luke, Mike.- sorolta.
-És te vagy a hercegnő.- mosolygott rá Mike. Alig észrevehetően megráztam fejem, de Zoey észrevette.
-Eddig is így hívtál, vagy most találtad ki?- kérdezte halkabban.
-Eddig is így hívtalak.- válaszolt Mike egy bizonytalan mosoly kíséretében.
-Csak neki engedted meg. És csak ő hívott így.- tette hozzá Ashton. Zoey bólintott, majd újra közelebb lépett hozzám. A történtek ellenére büszke voltam magamra, hogy bennem bízik a leginkább. A repülőn is mellettem ült, kérdezősködött a múltjáról, nekem pedig kötelességem volt mindenre válaszolni.
Érkezésünkkor hatalmas tömeg tolongott a repülőtéren. Zoey megfogta bőröndjét, majd felém fordult.
-Most?- kérdezte.
-Most.- válaszoltam. Kinyújtotta kezét, majd összekulcsolta ujjainkat és szorosan mellém húzódott. Levettem a sapkámat és a fejére húztam. Felvettem a saját táskámat a vállamra és elindultunk a kapu felé. Ashton és Luke előttünk mentek, Mike pedig a telefonját nyomkodva mögöttünk kullogott.
-És mit kell csinálni?- kérdezte súgva.
-Amit jónak látsz. Lehajthatod a fejed, mosolyoghatsz rájuk, felőlem csókot is dobhatsz feléjük.- mosolyogtam rá.
-Az azért túlzás lenne. Végül is többségük talán gyűlöl engem.- nevetett.
-Csak féltékenyek.
-Féltékenyek, mert itt jövök a balodon. És a féltékenység gyűlöletet vált ki belőlük.
-Beszélgessünk tovább.- mosolyogtam újra. Bólintott, majd végignézett a sikoltozó tömegen, akik mind a telefonjaikkal hadonászva próbáltak közelebb kerülni hozzánk.
-Mindig ennyien vannak?- kérdezte újra felém fordulva.
-Van, hogy többen.
-És te ezt kibírod?
-Te is kibírod. Pedig néha igazán kellemetlen.
-Ez most is kellemetlen.
-Csak azért, mert még nem vagy hozzászokva. Újra meg fogod tanulni.
-És ha nem?
-Bízz bennem!- hüvelykujjammal megsimítottam kézfejét. A repteret elhagyva azonnal próbára siettünk. Az esti koncertet már nem hagyhattuk ki, és az elmaradt koncerteket is be kellett pótolnunk, amihez időpontokat kellett keresnünk.
Este a szállodában együtt vacsoráztunk a többiekkel, majd felmentünk a szobába és kipihentük a nap fáradalmait. Másnap reggel Ashton és én edzéssel indítottuk a napot, míg Zoey, Luke és Mike városnézésre indultak. Este a koncert után Zoey már az ágyban feküdt, mikor én lezuhanyoztam és követtem őt. Leültem az ágy szélére és magamhoz vettem a telefont, míg ő a hátát felém fordítva feküdt.
-Mike azt mondta, hogy talán nem is baj, hogy így alakultak a dolgok.- motyogta.
-Miért mondta ezt?- fordultam felé. Megfordult és rám nézett.
-Azt mondta sokat veszekedtünk. És hogy jobb, ha nem emlékszem rá. Ez igaz?
-Igen.- válaszoltam egyenesen.- Tényleg sokat veszekedtünk.
-Szerinte nem tértem vissza igazán. Félt engem.
-Mitől?
-Nem tudom. Azt nem árulta el.
-Mikenak nincs oka féltenie téged. Visszatértél. Vissza fogsz térni. Mert én segítek neked.- mosolyodtam el egy másodpercre, majd újra komoly tekintettel figyeltem rá.
-Örülsz neki, hogy nincsenek emlékeim?
-Nem.
-Miért?- kérdezte felülve.
-Mert nem csak a rossz dolgokat felejtetted el. Hanem a jókat is.
-És ez bánt?
-Hát persze. Mert csak az utóbbi időben veszekedtünk. Előtte viszont...
-Értem.- szakított félbe. Pár perc csend ült a szobára, majd kimászott a takaró alól és leült mellém az ágy szélére.
-Még nem is meséltél, hogy hogy tetszett a város.
-Tudod, még mindig nem ismerlek.
-Tudom.
-De bízom benned.
-Tudom.
-És nem érdekel, hogy mit mond Michael, vagy bárki más.
-Rendben.
-Tudod mennyire féltem?
-Most már nem félsz?
-Először abban reménykedtem, hogy csak hazudsz. Aztán már szinte vágytam rá, hogy mégis igaz legyen. Sóvárogva figyeltem az órát, ahogy minden másodpercben kattan. Idegőrlő volt. Csak arra vártam, hogy végre ideérj. Mert tudni akarok még dolgokat. Mesélj még rólam!- szeméből kíváncsiság csillogott, mosolyra húzta a száját és mint aki zavarba jött, felhúzta vállait egy picit.
-Rendben.- válaszoltam mosolyogva.

-Azt hittem hazudni fogok neki, hogy helyrehozzam a dolgokat. De képtelen voltam. A szemébe néztem, és úgy éreztem őszintének kell lennem.
-És aztán mit tett?- kérdezte fel sem nézve.
-Megcsókoltam.
-És ő hogy reagált?
-Visszacsókolt. Újra magaménak éreztem. Nem uraltam őt, de tudtam, hogy az enyém. Biztos voltam benne, hogy csak bennem bízik. És ez magabiztossá tett. Felelős lettem érte.

Később már eldőltünk az ágyon, és magamhoz húztam. Simogattam a hátát és puszikat nyomtam a hajába, a homlokára és csak mosolyogtam. Számomra minden a réginek tűnt. Mintha semmi sem változott volna. Már egészen lassan lélegzett, mikor a fején helyeztem el egyik kezem, másikat pedig a hátán hagytam.
-Ez olyan furcsa érzés.- suttogta félálomban.
-Miért?- kérdeztem.
-Olyan kellemes. Biztonságos.- ejtette ki a szavakat. Éreztem, hogy szívverésem gyorsul, ahogy az utolsó szót kimondta. Kicsit szorosabban húztam magamhoz, majd megnyugodva hallgattam, ahogy halkan szuszogva elalszik a mellkasomon. Beteljesedettnek éreztem magam. Mint egy kisgyerek, akinek teljesült a hullócsillagnál tett kívánsága. Boldog voltam és szerelmes.